Buliban megcsillanó swarovski ékszerek

Minden ember életében fontos szerepet játszik a zene. Még ha egyesek nem is tudatosan építik a zene köré az életüket, akkor is elengedhetetlen a jelenléte életünkben. Zene szól, amikor a templomban megkeresztelik a csecsemőt, zene szól minden egyes iskolai rendezvényen, a ballagáson énekelve mondunk búcsút a fiatalkorunknak, zene szól az esküvőnkön és végül zeneszóval temetik el földi testünk maradványait is. Minden fontos pillanatnál jelen kell hogy legyen, hogy emelkedetté tehesse a hangulatot, vagy éppen enyhítse fájdalmunkat.

Sokszor éltem már át olyat, hogy kiemelkedően rossz, vagy jókedvemben, hallottam a fejemben a hangulatomhoz leginkább passzoló zenét, és amint sikerült meghallgatnom azt a valóságban is, enyhült a fájdalmam, vagy éppen úgy éreztem, hogy most már teljesen beteljesedhetett az örömöm. Szeretném azt hinni, hogy ez mindenkinél így van, hogy mindenki képes ezt a művészetet értékelni, de az életben már rengetegszer találkoztam olyan emberrel, akik ezen szavak hallatán kinevettek, vagy éppen teljesen bolondnak tituláltak. Elmesélek most egy jó, ámbár kissé összetett példát erre az esetre.

Gyerekkorom óta leginkább a hangszeres zenéért rajongok, de szerencsére gimnazista éveim végére sikerült annyit nyitnom az elektronikus zene irányába, hogy a tartalmasabb, több mondanivalóval rendelkező alfajokat beengedhettem az életembe, sőt néhány ezek közül a mai napig szerves része a stílusomnak, és ez által a mindennapjaimnak is. Húszas éveim elején majd megőrültem a drum&bass-ért, de sajnos csak ritkán volt alkalmam eljutni normálisabb, színvonalasabb bulikba. Volt párommal már jó előre lefoglaltunk két jegyet, egy ilyen buliba, ahol két külföldi nagy kedvencünk is fellépett. Egyikünk jobban várta a bulit, mint a másikunk, csak közben sajnos a magánéletünk sehogy sem alakult jól, így még a nagy buli előtt szakítottunk. És itt érkezett el a nagy döntés pillanata: így most mi lesz a partival? Én biztosítottam arról a srácot, hogy nem érdekel az sem, ha egyedül megyek, de biztosan ott leszek. Ő bejelentette, hogy inkább eladja a saját jegyét az egyik ismerősének. Azt hittem, hogy csak viccel, hiszen tudtam jól, hogy ő is mindennél jobban várta a bulit, de kiderült, hogy komolyan gondolta, és mivel én nem ismertem azt a haverját, aki átvette a jegyet, ezért beletörődtem, hogy aznap este egyedül fogok bulizni.

Sokan ilyenkor már akár olcsóbban is megszabadulnak a jegytől, ám én valóban kíváncsi voltam a két bandára, így nyakamba vettem az éjszakát, és emelt fővel érkeztem a helyre. Tudtam közben, hogy más ismerőseim is ott lesznek, de egyikkel sem volt olyan a kapcsolatom, hogy szívesen osztoztam volna velük az élményen. Így hát, amikor megérkeztem, kerestem egy biztosnak tűnő pontot, és onnan élveztem a koncerteket. Rengetegen voltak, a hangulat isteni volt, és hagytam, hogy a zene teljesen magával ragadjon. Körülbelül fél órán keresztül észre sem vettem, hogy milyen vegyes társaságot vonzott be aznapra a club. Annak ellenére, hogy a zene elég underground és vad volt, a helyi törzsvendégek jelentős számban képviseltették magukat. Kigyúrt, feszülős pólós, szolibarna fiúcskák, és hozzájuk hasonló színben pompázó, csilli-villi ékszerekkel díszített, tetőtől talpig fehér ruhában táncoló szőke lánykák lepték el a táncteret és szórakoztatták magukat felhőtlenül. Ahogy jobban körbenéztem, ebből a tőlem szokatlan közegből kiragadtam a tekintetemmel egy marék, hozzám hasonlóan inkább laza és tényleg zenebolond embercsoportot, akik közt ismerősöket véltem felfedezni. Néztem nagyjából negyed órán keresztül a srácokat, mert sem a fényviszonyok, sem az otthonfelejtett szemüvegem nem tette lehetővé, hogy abból a távolságból meggyőződhessek arról, hogy ők valóban azok, akiknek hittem őket, ezért inkább elhatároztam, hogy odamegyek hozzájuk köszönni. Amint megveregettem az egyik srác vállát, rájöttem, hogy valóban összekevertem őket az ismerőseimmel, de ha már ott voltam a helyszínen, akkor nem hátráltam meg, és illedelmesen megkérdeztem, hogy csatlakozhatnék-e hozzájuk. Persze egyből igent mondtak, megtörtént a bemutatkozás és utána hajnalig együtt buliztunk.

Volt a társaságban egy lány, aki tele volt aggatva gyönyörű, swarovski ékszerekkel,  hosszú, szőke haját ide-oda lóbálva olyan átéléssel táncolt, hogy tényleg már csak az jókedvre derítette az embert, ha őt nézte. Nem tudtunk sokat beszélgetni, meg nem is volt célom a koncertek alatt, inkább csak élveztük a zenét. Egyszer csak a lány hátrafordult, és mivel a hangját egyáltalán nem hallottam, ezért a mutogatásaiból kellett kitalálnom, hogy az egyik kedvenc swarovski nyakláncát elhagyta valahogy a tánctéren. Egy darabig segítettem neki keresni, de sajnos nem lett meg az ékszer. Ennél a pillanatnál nagyon örültem annak, hogy nem igazán vagyok híve az ilyen ékszereknek, és ha mégis egy-egy értékesebb példányra sikerül szert tennem, azt is csak olyan alkalmakkor hordom, amikor biztos vagyok abban, hogy nem sérülhet meg, vagy ami még rosszabb lenne, ha elhagynám. Egy idő után kimentünk a folyosóra és a mosdóba is, végig jártuk azokat az utakat, ahol elhagyhatta a nyakláncát, de sajnos nem sikerült a nyomára bukkanunk. Én már szerettem volna feladni, de a kiscsaj tovább könyörgött, hogy ne hagyjam ott, segítsek neki… Már körbejártunk az egész helyen, többször is, mire sűrű bocsánatkérések közepette bejelentettem, hogy mivel mindjárt vége a koncertnek, ezért én most lelépek, és visszamegyek a tánctérre, mert akkor szólt éppen a kedvenc számom. Javasoltam újdonsült „barátnőmnek”, hogy tartson velem, a nyaklánca már úgy sem lesz meg. Erre hatalmas kiakadásnak lehettem fül- és szemtanúja, ugyanis közölte velem a lány, hogy ő azt sem tudja, hogy kik játszanak, nem is érdekli, és neki csak az a fontos, hogy most megtalálja az ékszert. Ezzel a lendülettel sarkon fordultam, és visszamentem a „helyemre”. Szerencsémre még néhány szám hátra volt a set-ből, így annyira nem fájt az a húsz perces kiesés, amit egy – mint később kiderült – nagyon részeg lány swarovski nyakláncának keresésével töltöttem.

A buli végeztével még csatlakoztam a társasághoz, és elmentünk egy közeli kocsmába, hogy pár korsó sör mellett megismerkedhessünk egymással. A lány ugyan nem tartott velünk, de az eszmecsere során fényderült arra, hogy a társaság nagy részének fogalma sem volt, hogy éppen milyen buliban voltak, nem is igazán ismerték az előadókat, és kijelentették, hogy ők nem annyira szeretik ezt a fajta zenét. Pedig számomra határozottan úgy tűnt a helyszínen. Kicsit úgy tűnt, mintha engem nem is vennének emberszámba, mert én nem piálni és bulizni mentem, hanem valóban a zenét élvezni. A happy end-ről csak annyit, hogy végül még a közösségi oldalakon sem lett egyikük sem ismerősöm.