Egy zenész barátom rövid sztorija

Erik egy rock banda dobosa, általános iskolában ismertem meg, akkor padtársak voltunk és azóta is, habár másfele vitt minket az élet, szoktunk találkozni és programokat csinálni. Egy zenei blogot is vezet az interneten, éppen ezért ott is nyomon szoktam követni, hogy ne legyek teljesen tudatlan, amikor találkozunk. A zene nála a mindent jelenti, így minden cikke, ami itt megjelenik, valamilyen formában mindenképpen kötődik a zenéhez is. Szülinapjára kapott egy koncertjegyet, illetve kettőt, mert a barátnőjével fog menni. Ezeket én adtam neki és írt is róla egy cikket a zenei blogjára.

Erik Budapesttől körülbelül 50 kilométerre lakik, gyakran jár kocsival a városba. Odafele az autópályán meg kellett állnia, mert az olajnyomás magas volt és alacsony is volt az olajszint. Éppen koncertre jöttek a Papp László arénába, de város nézni is akartak. Sajnos ez a program elmaradt az autó miatt. Beértek a városba, de azonnal kellett egy autósbolt.

Így akadtam rá a következő autósboltra a neten; olajwebshop.hu. A kőbányai üzletükbe mentek be, és azonnal segítséget is kaptak. Nagyon szimpatikusak voltak az ott dolgozó emberek, így megfogadták, legközelebb is ide jönnek vásárolni, de ha más nem, neten keresztül tőlük fognak rendelni, mert sok autósbolt után, melyek csalódást okoztak, ez végre egy jó és megbízható autósboltnak minősült!