Motoros csizma fesztiválon?

Kiskorom óta imádok zenét hallgatni, amikor már kicsit nagyobb lettem, elkezdtem koncertekre is járni. Ahogy múltak az évek, úgy kezdtem el egyre súlyosabb zenét hallgatni. Úgy értem, kiskoromban is szerettem a rockot, azonban idővel kezdett áthajlani a különböző metál műfajokba. Míg otthon laktam, addig anyukámnak ezt igencsak fel kellett néha többször is dolgoznia, főleg, amikor akár két naponta jártam koncertekre a haverokkal. Zenét otthon sosem hallgattam max hangerővel, hiszen tekintettel voltam arra, hogy anyukám nem szereti ezt a fajta zenét. Apukám imádja, neki már évek óta kell zenét tennem a pendrive-jára, hogy a kocsiban tudjon zenét hallgatni. Emlékszem, hányszor mondta, hogy a haverjai, akik beültek mellé, mindig tágra nyílt szemekkel ültek be mellé, mikor meghallották, milyen zene szól nála. Volt, aki szerette, volt, aki nem, de nem zavart senkit sem. Apa sem ordíttatta a zenét az autóban, általában nála ez csak háttérzaj volt, ha többen ültek bent. Bezzeg, amikor én is bent ülök a kocsiban! Akkor aztán mind a ketten egyszerre akarjuk hangosabbra venni!

Volt olyan is, amikor együtt mentünk el egy koncertre, sőt, volt olyan is, hogy egyszer eljött velem egy napra egy fesztiválra is. Jót mulattunk, azóta azonban ő már nem jár, mert hát mondjuk ki: idősebb lett, és már nem tudna végigállni egy egész estés műsort, ülni meg általában csak a nagyobb arénákban lehet. Oda meg elmehetünk közösen, de én akkor sem szeretek ülni, ezt tudja jól, és nem is erőltetné sosem.

És, ha már szóba jöttek a koncertek, akkor had meséljek el egy igazán vicces történetet. Tavaly a barátaimmal egy egész hétvégét töltöttünk egy fesztiválon, nem is kérdés, milyen műfajú zene szólt ott. Nagyon jól éreztük magunkat, minden nap koncertek, meg buli, jó kaják, mondanom sem kell, milyen jó volt. Egyik nap azonban egy fura társaságot láttunk. Egy igazán lepukkant társaság volt, igazából annyira borzasztóan néztek ki, hogy őszinte legyek, hogy azt se tudom, miből futhatta nekik a fesztivál bérletre. Szerencsére olyan nagyon közel nem kerültünk egymáshoz sosem, de már messziről éreztük, mennyire büdösek. Fogalmam sincs, hogy kik voltak ők, de nagyon nem szimpatizáltam velük. Mindannyiukon motoros csizma volt, de olyan, amit szerintem felvettek tavaly előtt és azóta egyszer sem vettek le. Elég fura szerzeteknek tűntek, jót mosolyogtunk rajtuk, de nem is foglalkoztunk velük a továbbiakban.

Azonban hirtelen bevillant nekem, hogy apukám tesója is nagyon szeret motorozni, korábban ketten motoroztak közösen, de aztán apa felhagyott ezzel a hobbijával. Szóval eszembe jutott a tesója és azon gondolkoztam, hogy ő vajon honnan szerezheti be a motoros cuccait. Mindig olyan menő motoros szerkója van, de még sosem kérdeztem meg, honnan szerzi be őket. Gondoltam akkor, hogy ha majd hazamentünk a fesztiválról, akkor felhívom és megkérdezem, mert komolyabban belegondolva, eléggé érdekel.

Ezt persze nem felejtettem el, mert egész fesztivál alatt bele-belefutottunk ebbe a társaságba, így mindig valahol mélyen bennem volt a motoros szerkó témája. Mikor hazamentünk a fesztiválról, utána pár nappal felhívtam apa tesóját, és megkérdeztem tőle, hogy mégis honnan szerzi azokat a menő motoros szerkókat, főleg a motoros csizmát , mert az tetszik mindig a legjobban. Elmondta, hogy van egy motoros cég, ahonnan beszerzi a motoros csizmáit. Azonnal feljegyzeteltem mindent, amit mondott és leírtam a cég honlapjának a nevét is.

Azért érdekelt ennyire a dolog, mert van egy ismerősöm, akivel, ugyan nem napi szinten tartom a kapcsolatot, de tudom, hogy ő is gyakran motorozik és miatta is gondolkoztam rajta már korábban, hogy majd egyszer én is lerakom a jogsit a motorra. Aztán megnéztem a honlapot is és nagyon tetszett, amit láttam. A motoros csizmák szuperek, ahogy nézegettem őket, kicsit fájt is a szívem, hogy nem tudok még motorozni.

Megmutattam az ismerősömnek ezt a céget, és rá egy hét múlva már küldte is a képet, amint éppen a motoros csizmájában feszít. Örültem neki, hogy sikerült találnom neki egy olyan céget, ahol a neki megfelelő motoros csizmákat is megtalálhatta.